IR Global Közép és Kelet Európai Regionális Konferencia Budapesten

Örömmel közöljük, hogy a budlegal Ügyvédi Társulást érte a megtiszteltetést, hogy Budapesten megrendezze az IR Global Közép és Kelet Európai Regionális Konferenciát. A május 19-21 között megtartott konferencián a résztvevőknek lehetősége nyílt a szakmai ismeretek mélyítésére, ezen felül Csapatunk számos feltöltődési lehetőséget is biztosított. A rendezvény során a résztvevők többek között élvezhették az Irodánkban bemutatott […]

Utazásszervezés a járvány idején?

Rengeteg tervezett utazás és program került törlésre emiatt 2020-2021 folyamán, nem is csoda, hogy a beutazási szigor mérséklődésének, a tilalmak feloldásának hatására jelenleg többen a járvány éveiben megálmodott utazásukat tervezik vagy éppen már túl vannak annak megvalósításán, a megérdemelt feltöltődésen. Nemrégiben látott napvilágot az Európai Unió Bíróságának ítélete az FTI Touristik ügyben, amely értékeli az […]

Keresőképtelenség, táppénz felülvizsgálata

Az elmúlt időszakban gyakran kaptunk kérdést ügyfeleinktől munkavállalói keresőképtelenség, táppénzes státusz miatt. Úgy érezzük, gyakoribbá váltak a betegszabadságokkal és a táppénzzel kapcsolatos visszaélések. Vajon mit tehet a munkáltató, ha az alkalmazottai egyik napról a másikra, gyanúsan hosszú időre, vagy átlátszónak tűnő indokokkal, esetleg túl gyakran maradnak betegségre hivatkozással otthon? A budlegal munkajogászai, dr. Kiss Bernadett […]

Járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedései (2020.09.21)

Új szabályok lépnek hatályba 2020. szeptember 21-től a koronavírussal összefüggésben: Hétfőtől mindenki (kivéve a 6 év alatti kiskorúak) köteles maszkot viselni az alábbi helyeken: – tömegközlekedési eszköz; – üzletben történő vásárlás, illetve az üzletben történő munkavégzés során (kivéve vendéglátó üzlet, tehát pl. kávézó, étterem); – a bevásárlóközpont területén (kivéve vendéglátó üzlet vendégei, irodák, sportolás céljára […]

Taggyűlés, ügyvezetés és egyéb testületi szervek működése a veszélyhelyzet alatt

A Kormány a 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendeletében („Rendelet”) a jogi személyekre vonatkozó különleges rendelkezéseket határozott meg. Eszerint 2020. április 11-től a veszélyhelyzet ideje alatt a jogi személyeknek a jogi személyre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket (így különösen a Ptk. rendelkezéseit) a Rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A tulajdonosok és az ügyvezetés számára legfontosabb szabályokat az alábbiakban […]

Kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalókat foglalkoztatók bértámogatása

A kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók veszélyhelyzet idején megvalósuló foglalkoztatásának támogatásáról szóló, 103/2020. (IV. 10.) kormányrendelet (Kormányrendelet) 2020. április 15-én lépett hatályba, majd 2020. április 21-én módosult.,Ennek értelmében az állami foglalkoztatási szerv a veszélyhelyzettel összefüggő gazdasági okból támogatást nyújt a kutató-fejlesztőt foglalkoztató munkáltató kérelmére. A támogatás az EUMSZ alapján állami támogatásnak minősül és kizárólag az Európai […]

Csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatása

Amit a bértámogatásról tudni kell

2020. április 16-án hatályba lépett, majd 2020. április 21-én módosult a 105/2020. (VI. 10.) számú kormányrendelet a veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatásáról. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Mi a rendelet lényege? Ha a munkáltató és a munkavállaló csökkentett munkaidőben állapodnak meg, együttes kérelemben támogatást kérhetnek az illetékes Kormányhivatalnál a módosításra kerülő munkaszerződés […]

GDPR – A személyes adat

2018. május 25-én hatályba lépett az Általános adatvédelmi rendelet (az Európai Parlament és Tanács 2016/679 rendelete (GDPR)), amely az Európai Unió országaira egységes szabályozást veztett be az adatkezelés szabályozásában. GDPR cikksorozatunk rövid áttekintést nyújt az adatvédelem vállalkozások számára legfontosabb témáiban. Első cikkünkben a személyes adat fogalmát ismertetjük, kitérünk továbbá a KKV-kra vonatkozó nyilvántartási feladatokkal kapcsolatos […]

Szavazhat-e az ügyvezető-tag a társaság döntéshozó szervének ülésén saját ügyvezetői jogviszonyáról?

Érdekes és a gyakorlat szempontjából fontos a címben szereplő – a pontosság kedvéért némileg összetett – kérdés vizsgálata. A társaság tagjainak és az ügyvezető-tag között esetlegesen fennálló érdekkonfliktusából eredő vita megelőzése érdekében ugyanis érdemes azt a szavazáskor és az utána fellépő esetleges kellemetlenség elkerülése érdekében előre tisztázni. I. Jogszabályi háttér E tekintetben a jogszabályi, valamint […]

Visszacserélhetem?

A TERMÉKSZAVATOSSÁG – JÓTÁLLÁS – HIBÁS TELJESÍTÉS HÁRMASA Mai cikkünkben a fogyasztóvédelem körében nap, mint nap felmerülő problémával foglalkozunk. Vajon milyen lehetőségeink vannak, hogyha az általunk megvásárolt árucikk hibás; nem megfelelően működik? Jelen cikkben olyan jogviszonyokkal foglalkozunk, melyek fogyasztó és vállalkozás között jönnek létre, tehát amikor magánszemélyként vásárolunk vállalkozástól, például, ha az elektronika-szaküzletben mikrohullámú sütőt […]